6.Régi barátok....

Sziasztok!
Kicsi késéssel de megérkezett a 6. rész is. Remélem elolvassátok és ha tetszett akkor pipáljatok vagy kommenteljetek..... <3 :D
Hatalmas ölelés!!!!                                     xXx E mi

Nehéz volt erről beszélnem. De megtettem. Minden részletet elmeséltem neki. Minden fájdalmamat és szenvedésemet. És jobb volt. Jobb volt elmondani és megszabadulni az emlékektől amik nyomták a szívem. De neki nem volt jobb. Nagyon sírt és sajnálta, hogy nem tudod róla. Olyanok voltunk mint két barátnő akik nem találkoztak volna 10 éven keresztül. Akik át beszélik azt a 10 évet. Hát a mi helyzetünk be csak én meséltem 3 évről. 3 iszonyatos évről és még hány ilyen év lesz. remélem már kevés. Elegem van a szenvedésből. De nem adom fel. Lehet, hogy újra egészséges leszek. Újra a régi Mily. Aki boldog és vidám.
A nagy mesélésem közben álmos lettem és már Ash is félig aludt(félálomba volt). Ezért halkan és óvatosan felálltam és elindultam a kijárat felé. Lassan becsuktam magam mögött az ajtót.
-Rák.......betegség....szomorúság......sírás....fájdalom. Ennyi az eddigi életem!-mondom normális hangerővel- Ennyi!!!- kiabálok fel.- Csak..ennyi.- kezdek el sírni és térdeim a napfolyamán másodjára találkoznak a földel.
-Kincsem!!!-kiállt fel a nagyi.- Mily!!- Próbál felállítani.- Emily kérlek kelj fel.
-Mama......én nem b....én nem bírom...nem bírom tovább!- sírok.
-De Édesem. Gyere menjünk a szobádba. Gyere kicsim nyugodj le. Nem lesz semmi baj. Túl leszel a rákon. Megfogsz gyógyulni.- mondta közben meg bemásztam az ágyamba.
-Mama. Mi lesz ha nem gyógyulok meg?- kérdezem zokogva.
-Emily! Ne gondolj ilyenekre.Túl leszünk a rákon.- nyugtatgat. Mi az, hogy TÚL LESZÜNK? Talán Én leszek túl.
-Jó éjt!- mondtam. Majd takaróztam és próbáltam aludni. Az nap este megálmodtam valamit. Amit másnap meg is akartam valósítani.


Vidáman keltem és rögtön  fel is öltöztem. Reggel 9 óra volt. Ezért megint én voltam aki utolsónak kelt fel. De ez most nagyon nem érdekelt.
Mai outfitem:

Ahogy leértem a konyhába mentem. De ott nem volt senki. Ki néztem a kertbe. De ott se. Majd jött a nappali. Beléptem a szobába és ott volt mindenki. Ash a nagyi, anya, apa (Dave), Roy, Summer.
-Kincsem.- állt fel azonnal anya.
-Szia anya!- köszöntöttem.
-Drágám.- puszilt homlokon apa.
-Apa!- ugrottam a nyakába.
-Mily azért hívtam ide édesanyádékat, hogy megbeszéljük ezt az egészet.- mondta a nagyi.
-Értem. De milyen egészet? Mit akartok megbeszélni?- kérdeztem hangosabban.
-A betegséget.- mondta anya.
-Azon nincs mit megbeszélni. Rákos vagyok. És? Vagy túl élem vagy nem. Ennyi. Ezen nincs mit megbeszélni.- mondtam még hangosabban. De nem kiabáltam.
-Ne mondj ilyeneket. Túl leszünk rajta. Túl leszünk a rákon. Nyugodj meg.- Kezdte anya. Felgyülemlett bennem minden. Ez azén betegségem NEM az a miénk!!
-Nem!!! Én leszek rajta túl! Én vagyok rákos.Nem ti! Én vagyok bezárva 1 kórházba. Nem ti! Én fogok meghalni ha kell. Nem ti! Nem ti éltétek meg ezt a 3 három évet pokol ként hanem Én!!!!! Nem ti vagytok parókában ha nem én!!! Az Isten szerelmére!!!! Ti örüljetek az életnek, hogy nem vagytok olyanok mint Én!!!! Hogy nem vagytok RÁKOSAK!!!!!!- üvöltöttem.- Örüljetek annak, hogy nem szenvedtek minden nap.- mondtam halkan.

Felszaladtam a szobámba. Elő vettem a táskámat és bele dobáltam a szükséges dolgokat. Majd felvettem a sarumat és elindultam az úti célom felé. De valaki követett.
-Legalább mond, hogy jössz utánam- mondtam a húgomnak.
-Oké. Bocsi. Hova tart az utunk.
-A tetováló szalonba. Miért?- kérdezem.
-Minek megyünk oda?
-Szerinted minek mennek az emberek tetováló szalonba?
-Tetoválásért.- mondja.
-Na akkor? Meg van mért megyünk?- kérdezem.
- Lesz tetoválásod?- kérdezi meglepetten.
-Igen. Sőt van is.- mondom mosolyogva.
-És ezt én mért nem tudom?- kérdezi.
-3 éven keresztül nem találkoztunk. Szerinted?
-Oké értem. És milyen lesz?- kérdezi kíváncsian.
-Majd meglátod. Meg mutassam azt ami van?- kérdezem halkan.
-Itt az utcán?- kérdezi furcsán.
-Akkor majd a szalonban?
-Oké.
-Azt hiszem már csak 1 utcányira van a szalon.- tudatom vele, hogy mindjárt ott vagyunk.
-Juj már alig várom, hogy milyen lesz.
-Sajnálom a kiabálást. Csak tudod már elegem van. Én...... én.....
-Mily semmi baj. Igazat mondtál.- mosolyog rám.
-Néha úgy csináltok mintha öröké élnék. De úgy viselkedtek mintha holnap meghalnék....- mondom csendben. Már válaszra nyitotta száját de nem értetem belőle semmit. Mert a szalon előtt legalább 100 lány sikítozott és kiabált, sírt.- Itt meg mi van??- kiabálok Ash-nek.
-Fogalmam sincs- ordítja vissza.
-Próbáljunk bemenni. Na jó ez nehéz mentet lesz.- szintén csak ordítva mondom. Eléggé erősek voltak a lányok. Karmoltak,haraptak. Sőt még egyszer arcon is vágtak. De végül bejutottunk. Egy óriási biztonsági őr is segített mert mondtam neki, hogy mi tetoválás miatt vagyunk itt. De végül itt vagyok.
- Helló Cortez- hez jöttem.- mondtam a pasinak aki a pultnál pakolászott valamit.
- Egy pillanat csak még csinálja a vendége tetkóját.- mondta.- De esetleg tudhatom mért keresed őt?
-Egy régi barátja vagyok és megbeszéltük, hogy ma rám tetovál egy......- kezdtem.
-Várjál.....én emlékszek rád.- néz rám morcos arccal. Majd arca meglágyul és elkap és megpörget a levegőbe.- Emily Becker!! Hogy is felejthetem el azt a cuki mosolyodat.- én egyáltalán nem emlékszek rá :/. hopp.....
-Én nem.....
-Brad. Brad Arthur. Amikor utoljára láttál kicsit testesebb voltam- így már eszembe jutott. Hát igaza van régen kicsit duci volt. De most fogyott is meg ki is volt gyúrva.
-Brad!!!! Anyám az a sok hülyeség amit csináltunk. Emlékszel amik......- kezdtem de a hátunk mögötti ajtó kinyílt és megjelent az én kedves barátom. Cortez!!! Direkt nem néztem oda, hogy meglepetés legyen mert ő egyébként nem tudta, hogy jövök. Fogta az adást Brad ezért úgy tett mintha egy átlagos vendég lennék.
-És milyen tetoválást szeretne?- kérdezi  Brad. Kicsit elváltoztattam a hangom és úgy válaszoltam.
- Ezt az álomfogót.- mutattam a képet amit magammal hoztam.

-Értem.- majd kacsintott egyet jelzés képen, hogy már megfordulhatok. Én csak biccentettem egyet.
-Képzeld egy nagyon- nagyon régi barátom is tetováló és már szeretem volna még egy csodát a hátamra.- mondtam még hátal majd hirtelen megfordultam.- Lehetséges ez Cortez?- az az  arc leírhatatlan volt. Egyszerre volt boldog , meglepődött és mérges is.
-Mily?!- nézet rám érdekes fejel.
-Cortez!!!!!- rohantam oda hozzá és a nyakába csimpaszkodva öleltem. Majd megjelent egy árnyék. De mit sem törődve vele csüngtem tovább rajta. Ő közben beszélt a sráccal akinek a tetkót csinálta eddig.
-Brad-nél eltudod intézni a továbbiakat.- mondta a pénzre gondolva.
-Te tündérke, hogy hogy itt vagy??- kérdezi Cortez.
-Tetoválásért. Ugye Mily?-kiabálja Brad. Felnéztem Brad-re és csak röhögtem rajta. De meg akadtam a szemem egy szem páron. Ismerős volt. De nem tudtam ki az. Amíg meg nem szólalt mivel távozni készült.
- Na helló srácok. Még majd jövök.- mondta.  De az arcát nem láttam csak annyit, hogy karján már nem 1 tetkó van.